Széchényi-kastély
A kastély fénykora a Széchényiekhez kötődik: Széplak és a kastély az 1600-as évek végétől másfél évszázadon át szolgált a család lakhelyéül. Ez idő alatt a település a térség gazdasági központjává emelkedett. A Templom-dombon épült fel a Széplaki Hármashalom, az az egyedülálló együttes, mely magában foglalja a templomot, a kálváriát, a Szent Szív szoborcsoportot. Ezzel szemben áll a kastély, ahol született a Magyar Nemzeti Múzeum és a levéltár alapítója, Széchényi Ferenc, Széchenyi István édesapja.
A kastély majd az Esterházy család végső tulajdonba kerülése után váltott funkciót és magtár lett belőle, így szolgálva tovább az uradalmat. A II. világháborút követően a termelőszövetkezet (tsz) központ lett.
Az épületet a rendszerváltozás után vásárolta meg az önkormányzat, nemrégen pedig a kulturális és a történelmi értékek iránti tiszteletét kifejezve nemrégen „Széchényi Ferenc tér”-re nevezte át a közterületet.
Kiállítás
Érdemes a táj felfedezését a fertőszéplaki Peisonia Látogatóközpontban kezdeni, melynek nevét a Fertő tó latin megfelelője, a Lacus Peiso ihlette. A látogatók felkészülésének, beavatásának helyszíne a kiállítás, melyen keresztül megismerhetik és megérthetik a vidék egyedi, univerzális értékeit a felújított Széchényi-kastély emeletén kialakított új látogatóközpontban. A páratlan növény- és állatvilág, a történelem, a borkultúra, a nemzetiségek kultúrája, a főúri és paraszti építészet, a régészeti feltárások mind helyet kaptak a táj esszenciáját megmutató kiállításban, melyet végigjárva már bennfentesként indulhatnak tovább felfedező útjukra a világörökségi helyszínekre.
A látogatóközpont a “Fertő-táj ékkövei” projektnek köszönhetően valósult meg.
Nyitvatartás
Hétfő, kedd zárva , szerda, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap 10.00-14.00.
Belépőjegyárak: 1800 Ft/fő idegenvezetéssel, 1200 Ft/fő felnőtt, 800 Ft/fő diák és nyugdíjas igazolvánnyal, családi belépő 3000 Ft, csoportos belépő 10 fő felett 800 Ft/fő.
A kiállításban egyidejűleg maximum 20 fő tartózkodhat! Biztosítsa helyét előre foglalással!
Kapcsolat
Peisonia Látogatóközpont
Széchényi kastély, 9436 Fertőszéplak, Széchényi Ferenc tér 1.